TÉMÁK, Kategóriák

Ennyi lenne a tökéletes recept az öregedés ellen?

538
HOZZÁSZÓLÁS:

John Herschel Glenn 1962-ben a ‘Friendship 7’ nevű űrhajóval, első amerikaiként utazta körbe a Földet! Kevesen tudják mifelénk, hogy John Glenn egy másik rekordot is tart: 77 évesen is vállalkozott egy űrutazásra, sikerrel, így ő lett minden idők legidősebb űrutazójaoregkor-apolas-gondozas-alzheimer

Mr. Glenn saját szavaival élve, az öregedéskutatás kísérleti nyula lett. A küldetés célja az volt, hogy kiderítsék, hogyan öregszik az idős szervezet a súlytalanságban. Eredmény: az űrben gyorsabb iramban öregszik. A gravitáció hatásán kívül ugyanis az asztronauta csontjait nem éri terhelés.

“Ha nem használjuk, elveszítjük” ⇒

Az élettan egyik legfontosabb alapelve így hangzik: amit nem használunk, azt könnyen elveszítjük. Mivel az űrhajós a súlytalanság állapotában nem terheli csontrendszerét, az pedig veszít stabilitásából. Az igénybevétel hiánya kimossa az ásványi anyagokat a csontokból.

Modernkori elgondolás szerint a világűrben töltött 12 hónap alatt egy fiatal, erős űrhajós csontjai olyanná válnának, mint egy 70 éves, csontritkulásban szenvedő nőé. – Nos, John Glenn csak egy-két napot töltött fenn. Alig lépett a földre, máris megmozgatta a tagjait. És pár hét múlva épp olyan szilárdak voltak, mint az űrutazás előtt. Az emberi testben ugyanis az a csodálatos, hogy alkalmazkodik!

John Glenn második utazásakor 77 éves, szellemileg és testileg egyaránt fitt, nagymértékben terhelhető, és szociálisan aktív volt. Játszva alávetette magát ugyanannak a kemény edzésnek, amelynek a többi űrhajós, akik az unokái lehettek volna. A NASA-orvosok jobb kondíciót állapítottak meg nála, mint a legtöbb 50 évesnél.

Irigylésre méltó receptje a következő: Életminőség + élettapasztalat + frissesség  = Az eredmény, amire mindannyian vágyunk: fiatalság idős korban.

538
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

TÉMÁK, Kategóriák

Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]