TÉMÁK, Kategóriák

Az öregkori elváltozásokról kicsit másképp, a tudomány szemszögéből

521
HOZZÁSZÓLÁS:

A fiziológiás öregségi elváltozásokat a világ minden részében kutatják! Meghatározásuk nem könnyű feladat. Idős korban a sok esetben jelenlevő látens megbetegedések ugyanis téves következtetésekre adnak lehetőséget. kutatas-orvos-labor-vizsgalat

Van azonban az idős korúaknak egy olyan csoportja, akik valóban egészségesek és részletes kivizsgálással sem mutatnak semmiféle megbetegedést. Az ő vizsgálati adataik lehetőséget nyújtanak arra, hogy megállapítsuk, melyek a korral járó élettani öregségi elváltozások.

Legmegbízhatóbbak azok az adatok, amelyeket longitudinális vizsgálatok eredményei szolgáltatnak – azaz ugyanazon egyénen a vizsgálatokat két-három évenként megismétlik 10-15 éven keresztül. Ma már több országban rendelkezésünkre állnak ilyen adatok, ezeknek az alapján következtethetünk a biológiai öregedés paramétereire.

A belső elváltozások tudományos vizsgálata

A szervek morfológiai elváltozásainak értékelése, illetve a betegségekhez csatlakozó elváltozásoktól való elkülönítése ugyancsak problémát jelent. Itt segítségünkre vannak az összehasonlító vizsgálatok, amikor is különböző állatfajokban öregkorban jelentkező elváltozásokat kritikailag értékelünk és azokat hasonlítjuk össze az emberi adatokkal.

Itt a longitudinális vizsgálatok adatainak felhasználásával foglaljuk össze a fiziológiás öregkori elváltozásokat. Az öregedés egyik legáltalánosabb élettani jellemzője, hogy viszonylag kismértékben vagy igen lassan, igen sok esetben egyáltalán nem tud alkalmazkodni a különböző belső és külső változásokhoz, azaz az öregedést az alkalmazkodóképesség csökkenése jellemzi.

A kor nem egyformán befolyásolja az egyes szervek és szervrendszerek működését; az egyes szervek biológiai kora a szervezeten belül nem egyforma, a szervek sorvadása nem egyszerre és nem egyforma mértékben következik be. Paget ezt az eltérő öregedést “az élet időmérési hibájának” nevezte. Az öregedés együtt jár számos szerv és szervrendszer működőképességének gyengülésével.

Az öregedésre jellemző, hogy a tartalékerő fokozatosan csökken, ami annak a következménye, hogy az egyes szervekben a működő sejtek száma is csökken. Ez okozza a szervezet alkalmazkodóképességének csökkenését is, és ennek velejárója, hogy ha a szervezetet valamilyen megterhelés éri, a normálisan működő szervekben is zavar jelentkezik, nem képesek a fokozott igénybevételhez alkalmazkodni.

“Van ami változik és van ami nem (…)”

Az idős korra jellemző fiziológiás változások tisztázása nem könnyű feladat, miután a kor előrehaladásával számos megbetegedés jelentkezhet és az élettani elváltozásokat patológiás elváltozások fedhetik. A geriátriában (idősgyógyászat) nem elegendő, hogy a gyermekkorhoz vagy felnőttkorhoz hasonlóan azt mondjuk, hogy az illető egyén szerveinek működése normális vagy nem normális, hanem hozzá kell tennünk, hogy az idős egyén szerveinek működése normális és korának megfelel.

A belső miliőt szabályozó lényeges fiziológiai jellemzők többsége ugyanaz marad előrehaladott korban, mint fiatal korban. Például nincs változás az artériás vér pH-jában, vagy a vércukorszintben, noha ezen értékek megváltoztatása esetén a normális szintre való visszatérés lassúbb az időseknél, mint a fiataloknál.

Nem következik be jelentős változás a kor előrehaladásával a testsúly kg-onkénti plazma- és vértérfogatban, ezért idős emberek plazmatérfogatának mindennemű csökkenése inkább betegség következményének, mint a kornak tulajdonítható.

Az izomzat, a zsírszövet és a csontszövet folyadéktartalmának tanulmányozása arra utal, hogy a kor előrehaladásával a test tömege folyamatosan csökken, ami összefügg azzal, hogy idősödő emberben a sejten belüli folyadék mennyisége csökken.

A test káliumtartalma és az alapanyagcsere ugyancsak csökken, ami a működő sejtek redukciójával függ össze. Miben különbözik az idős korú egyén a fiatal, illetve felnőtt egyéntől?

521
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

TÉMÁK, Kategóriák

Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]